A provincia határai és annak változásai

See this text in

A későbbi Pannonia provincia déli és nyugati része a megszállást követően kezdetben Illyricumhoz tartozott. A Monumentum Ancyranumban (30. caput) Augustus úgy fogalmaz, hogy a birodalom határait “kiterjesztette”, új tartomány létrehozását nem említi. Az ugyanitt még egységes nevén szereplő Illyricumból egyes kutatók szerint még Augustus életében, legkésőbb Kr. u. 14-ben, mások szerint Tiberius uralkodása alatt lett Illyricum Inferius, miután Noricum keleti és Illyricum északi területeiből létrejött az új provincia, Pannonia.

A legújabb kutatások alapján Dunántúl keleti felének korai megszállására nincs bizonyíték. Ezt a területet csak Illyricum kettéosztásakor, Claudius határvédelmi koncepciójának keretében foglalták el. A provincia neve Pannoniaként az I. század közepétől volt használatban.

Illyricum és Pannonia nyugati és déli határai a Kr. u. I. században többször változtak. A tartomány határainak megrajzolásakor Ptolemaios leírására és az itinerariumok (Itin. Ant., Tab. Peut.) néhány olyan adatára támaszkodhatunk, ahol említik magát a határt, vagy egy-egy helységnév utal vámállomásra illetve határra, mint pl. az Ad Fines, Ad Publicanos. Nagyon kevés olyan feliratot ismerünk, amelyek egyértelmű adatot szolgáltatnak a tartományi hovatartozásra a kérdéses határ menti területeken. Emiatt a határvonal csak néhány területen húzható meg pontosan, nagyobb részét csak egy szélesebb határsávban határozhatjuk meg. A Regnum Noricumhoz tartozó Carnuntumot még valamikor Kr. u. 6-20 között Pannoniához csatolták, akkor, amikor legio-táborhellyé vált. A kutatók egy része – részben Pliniusra támaszkodva – úgy véli, hogy alapítása után egy ideig Savaria illetve a boiusok szállásterülete Noricum része volt, és csak később csatolták Pannoniához. Mások szerint a város mindig Pannonia területén feküdt. Mindenesetre tény, hogy a borostyánút Aquileia és Carnuntum közötti szakasza nem esett mindenhol Pannonia területére (Emona és Poetovio között). Nem lehet kizárni, hogy az út Poetovio és Carnuntum között eredetileg Noricum keleti határán futott, és csak Carnuntum átcsatolásával került Pannoniához.

Poetoviót a tetrarchia idején Noricumhoz csatolták.

Ptolemaios szerint Pannonia nyugati határa a Cetius mons, amit talán a Stájer Alpokkal, a Rax és a Schneeberg vonulatával azonosíthatunk. ÉNy-on a Dunánál Klosterneuburgban biztosan pannoniai csapatok állomásoztak, a bécsi medencéből pedig carnuntumi, scarbantiai és savariai decuriók feliratait ismerjük. A Mura folyó mentén a határ nagyjából a mai osztrák-szlovén határnak felelhetett meg. Poetoviotól nyugatra a Dráva mentén a határ bizonytalan. Celeiáról tudjuk, hogy Noricumhoz tartozott, a határ a várostól keletre húzódhatott a Száva vonaláig. A folyótól délre eső területen Neviodunum territoriuma, amelynek nyugati részén a Praetorium Latobicorum feküdt, még biztosan Pannoniához tartozott. A déli határ Dalmatia felé nagyon bizonytalan. Valahol Neviodunumtól délre, a Kulpa (Colapis) forrásvidékénél lehet meghúzni ÉNy-DK irányban, mindig jóval a Száva vonala alatt maradva. Sisciától 21 mérföldre egy Ad Fines nevű határállomás a határ közelségét jelzi. Moesia Superior és Pannonia Inferior közös határa egy szakaszon a Száva volt. A kutatók körében nem egyértelműen elfogadott az a Domitianus kori határváltozás, amikor a Szerémség egy részét Moesia Superiorhoz csatolták átmenetileg.

Az északi és a keleti határ a Duna volt.

106-ban Traianus kettéosztotta Pannoniát: a nyugati rész Pannonia Superior, a keleti Pannonia Inferior lett. A két tartomány közötti határ nagyjából ÉK-DNy, majd É-D irányban futott. Erre vonatkozóan Ptolemaiosnak a Pannoniában élő törzsek tartomány szerinti besorolását vehetjük alapul. Ezek alapján a határ a Pilis és a Vértes gerincén haladt Aquincum és az eraviscusok területéről a Balaton ÉK-i csücskéig. Erre utalnak a két tartományból előkerült katonai diplomák és mérföldkövek is. A Balatontól délre levő területen nincsen sok támpontunk. A Dráva mentén egy 333-ból való adat szerint Mursától 70 km-re Mariniana állomásnál lehetett átlépni a határt. A Szávánál az Oseriates és a Breuci törzsek szállásterülete közt, a Boszna (Bathinus) folyó vonalában húzhatjuk meg a határt (ld. térkép).

214-ben Caracalla határmódosításakor Brigetio territoriumát Pannonia Inferior területére csatolták át. Vele együtt átkerült Mogetiana municipiuma is. Az új határvonal néhány felirat alapján Arrabonától keletre indult a Dunától, és a Balaton nyugati csücske felé tartott. A Drávától délre a határ nem változott. A tetrarchák idején a tartományt két lépcsőben kettéosztották. Pannonia Superior északi fele Pannonia Prima, déli fele Savia; Pannonia Inferior északi fele Valeria, a déli Pannonia Secunda lett. A kettéosztás vonala nagyjából a Dráva vonalában, vagy valahol a Drávától északra kereshető, tekintettel arra, hogy egyes municipiumok (Mursa, Municipium Iasorum) territoriuma átnyúlt a folyó északi oldalára is (lásd térkép).

Őslakosok

A Kárpát-medencét a római hódítás időszakában kelta népek lakták, akik a Kr. e. V. század végétől kezdve IV-III. század folyamán szállták meg a területet. Ezeknek a megszálló törzseknek a neveit nem ismerjük. A kimber vándorlásra (Kr.e. 114-113) vonatkozó írásos források (Strabón VII, 2-3) alapján összefoglalható, hogy a II. század végén a Kárpát-medence három kelta törzs hatalmi szférája között oszlott meg: északon a boiusok, DNy-on a tauriscusok, DK-en a scordiscusok. Ez a helyzet a Kr.e. I. sz. második negyedéig állt fenn, amikor a scordiscusok (Kr.e. 80) ill. a boiusok (Kr.e. 60-50) is kisebb területre húzódtak vissza.

A rómaiak Pannonia meghódítása, legkésőbb a pannon törzsek lázadásának leverése után (Kr.u. 10 körül) a területen élő törzseket civitas peregrinákba rendezték. Néhány civitas peregrina római eredetű neve egyértelműen arra utal, hogy azok a rómaiak által kialakított mesterséges keretek és nem eredeti törzsi egységek voltak. Az itt lakó törzsek nevét mégis ezek alapján a Plinius (NH III, 48) és Ptolemaios helységnévjegyzékeiből ismert civitasok alapján azonosíthatjuk vissza. További adatokat szolgáltatnak a törzsek szállásterületére vonatkozóan a sírkövek és a bennszülött katonák diplomái.

A Száva mentén

- Catari: csak Pliniusnál szerepelnek. Talán a Tergeste környékéről ismert venét Catali törzs töredéke Emona környékén.

- Latobici: Kr.e. 60 körül vándoroltak be és telepedtek meg DK-Pannoniában. Ptolemaiosnál Superior nyugati sarkában élő nép, nagyjából az Emona és Neviodunum közti területen.

- Varciani : Ptolemaiosnál a Latobici keleti szomszédai, Neviodunum és Andautonia között.

- Colapiani: Plinius Száva mentén élő népként említi. Siscia környékén élő bennszülöttek. Nevüket a Kulpa (Colapis) folyó adta. Civitasukat a rómaiak alakították ki.

- Oseriates: Ptolemaiosnál Superior középső sávjában keleten, a Iasitól délre. A Colapiani és a Breuci között.

- Breuci: Ptolemaiosnál az Andizetes déli szomszédai. A korábban igen nagy Száva menti területet birtokló törzs később Inferior DNy-i szögletébe húzódott vissza. Az Oseriates és a Breuci közötti határ a Boszna (Bathinus) folyó.

- Cornacates: a Breucitól keletre, Cibalae környékén.

- Amantini: a Szerémség közepén, Sirmium környékén, a cornacates és a scordisci között.

- Scordisci: A törzs a Kr. e. III. sz. elején jelent meg a Száva torkolatvidékén, ahonnan a II. sz. folyamán a Balkán igen nagy területére terjesztették ki hatalmukat. A Kr. e. 80-ban, Scipio Asiagenustól elszenvedett vereség után húzódtak vissza a Szerémség keleti részére, ahol a római hódítás idején találkozunk velük.

A Dráva mentén

- Serapilli: csak Plinius említi őket a Dráva felső folyásánál. Valószínűleg Poetovio környékén élő törzs volt.

- Serretes: őket is csak Plinius említi, mint a Serapilli szomszédait.

- Iasi: Ptolemaiosnál Superiorban középen és keleten. A Dráva mindkét oldalán élő nép, az Oseriatestől északra.

- Andizetes: Ptolemaiosnál a Breucitól északra. Plinius a Dráva két oldalán, a torkolatvidéken lakó törzsként írja le őket.

A Duna mentén

- Boii: Strabón írja (V,1,6,), hogy az Itáliából elűzött boiusok a Dunához vándoroltak, és a Kárpát-medence ÉNy-i részén alakították ki hatalmi zónájukat, ami különböző kelta törzsek, népcsoportok laza szövetségét jelentette. Ezt a hatalmi szférát a dákok Kr.e. 60-50 közötti hódítása szüntette meg. Ezután a tulajdonképpeni boiusokkal a Lajta vidékén, a borostyánúttól nyugatra a Duna és Savaria között találkozunk. Savaria és Scarbantia megalapítása után a Fertő tótól nyugatra és északra szorultak vissza.

- Eravisci: Pannonia Inferior északi törzse a Duna-kanyartól a Hegyhát északi csücskéig terjedő területen. Az Azalitól nagyjából a Pilis és a Vértes vonulata választotta el a területüket. Egyes kutatók szerint eredetileg a boiusokkal együtt érkeztek Pannoniába és az ő fennhatóságuk alatt foglalták el a Duna-kanyar vidékét. Mások szerint a dákok győzelmét követően a Duna túlsó partjáról keltek át ÉK-Pannoniába.

- Hercuniates: az Eravisci és az Andizetes között, a Mecsek és a Hegyhát területén élő nép. Szintén a boiusok fennhatósága alatt éltek, és csak ennek megszűnésével jelenik meg a forrásokban a nevük.

- Cotini: az I-II. század fordulójától, a Barbaricumból a Balatontól délre eső területre betelepített népcsoport.

Egyéb forrásokból ismertek még a Carni ill. a Decentii törzse, területük lokalizálása azonban bizonytalan.

Katonai táborok

A foglalás utáni időkben, a Iulius – Claudius dinasztia idejében a hadsereget főleg a tartomány belsejében helyezték el, ahol feladatuk a bennszülött központok ellenőrzése és a hadsereg Duna felé vezető felvonulási és utánpótlási vonalának biztosítása volt. Ilyen korai, auxiliáris tábort ismerünk Emona közeléből (Nadleški Hrib). Az írásos források szerint kisebb helyőrségek vigyázták a scordiscusok területét is. A Carnuntum felé vezető borostyánút mentén Zalalövőnél tártak fel egy Tiberius - Claudius kori tábort, ami az I. század végéig volt használatban. Korai táborra utaló faépítményeket ismerünk még Aquae Iasae területéről is.

Az I. századi legiotáborokról nem sokat tudunk. A legkorábbi legiotábort Pannonia területén a pannon-dalmata lázadás leverését követően Poetovioban hozták létre, ahol az I. század végéig állomásozott alakulat. Biztosan állomásozott csapat Emona tágabb körzetében, táborának helyét azonban eddig nem sikerült pontosan lokalizálni. További táborok feltételezhetők a korai időkből Sisciában és Mursában. Carnuntumban feltártak egy Claudius kori palánkszerkezetű erődöt, Aquincumból pedig a Domitianus kori tábor helyét és külső védműveit ismerjük.

A Flavius-kor előtt csak az Italiát a Dunával sugarasan összekötő utak végpontjain állomásozott helyőrség. A Poetovioból Aquincumba vezető diagonális út mentén Gorsiumból ismerünk egy Claudius kori földtábort, amelyet a II. század elején számoltak fel. Tiberius uralkodásának végén, Claudius uralkodásának elején épült ki az állandó legiotábor Carnuntumban, nem sokkal későbbi időre tehetjük Arrabona megszállását, ami stratégiai szempontból fontos helyen feküdt. Ugyanebben az időben került az első lovasegység Aquincumba, amelynek táborát a későbbi legiotábortól jóval délebbre helyezték el. Brigetióba az I. század közepe táján került az első lovasalakulat, a korai auxiliáris palánktábor a legiotábortól keletre került elő. Vespasianus idején épülhetett ki az albertfalvai tábor.

A Flaviusok idején nagyjából állandósuló limeserődök sok esetben nem esnek egybe a korábbi táborok helyével. Flavius kori periódust sikerült meghatározni Klosterneuburgban, Vindobonában, Carnuntum mellett Petronellben, Solvában, Cirpiben, Aquincumban a legiotábor és a korai alatábor közt, Albertfalván, Camponában, Vetus Salinában, Intercisában a későbbi tábortól délre. A dunai limes táborláncának kiépítése Traianus korában fejeződött be, az ekkor épített táborok helye ezután már nem sokat változott. Ebből az időből való Quadrata, Ad Statuas, Azaum, Ulcisia Castra, Matrica és Vetus Salina tábora. A limes vonalán létrehozott táborok megépítése Vespasianus idejében kezdődött és Hadrianus koráig tartott. Hadrianus koránál később épült tábort nem ismerünk. Újabb erődök létrehozására a dunai limesen csak a késő-római időkben került újra sor.

Mind a Flavius korban, mind a Traianus korában emelt táborok palánkszerkezetűek, cölöpsorokkal, fagerendákkal biztosított sánccal, előttük egy vagy két árokkal. A belső épültek nagy része talpgerendás fabarakk lehetett. Ezek a táborok a későbbi kőtáboroknál általában valamivel kisebbek, azoknak a falát többnyire a palánktábor fossájába alapozták.

Az I-II. század fordulóján a Duna mellé helyezett legiók táborait már kőből építették ki, és ekkor építették át a carnuntumi föld-fa tábort is. A brigetiói legiotábor megépítését 97-101 közé teszi a kutatás. A Duna parton feltárt építmények talán a classis Flavia Pannonica kikötőjéhez tartoztak. Aquincum Domitianus- Traianus kori első legiotábora a Duna-parton álló, palánk szerkezetű erőd volt. Ettől délebbre épült ki a Traianus- Hadrianus korban a második, már kőből épült tábor, ami a III. századig volt használatban.

A limes-mentén állomásozó segédcsapatok palánktáborainak kőbe való átépítése több lépésben történt. A II. század elején épül át kőbe a solvai, ulcisia castrai, albertfalvai, camponai tábor. A legtöbb limestábort azonban az Antoninus korban építették át. Ezek közé tartoznak Azaum, Vetus Salina, Quadrata, Ad Statuas és Intercisa palánktáborai. A markomann háborúk pusztításai újjáépítéseket, javításokat tettek szükségessé, az erődök egy részét ekkor építették át kőbe. A II. század végére a dunai limes mentén végig kőtáborok álltak (lásd térkép).

Solva, Ulcisia Castra, Albertfalva	Campona	Azaum, Vetus Salina, Quadrata, Ad Statuas and Intercisa

A Hadrianus- Antoninus korban kialakult lekerekített sarkú, négyzet, téglalap vagy paralelogramma alakú, belső saroktoronnyal biztosított tábortípus a késő-római időkig népszerű volt, csak ekkor hajtottak végre rajtuk nagyobb átépítéseket. Diocletianus korában egy új erődtípus jelent meg Pannoniában, amelynek általános jellemzője, hogy többnyire magaslatokon építették, hogy minél nehezebben lehessen megközelíteni, alaprajzuk a terep adottságaihoz alkalmazkodik, és általában csak egy kapujuk van. A tetrarchia kori erődök közül a legkorábbi a Duna-kanyarban 294-297 között épült Castra ad Herculem tábora. I. Constantinus korának építkezésire jellemző, hogy a II. századi, lekerekített erődsarkokhoz legyező alakú saroktornyokat építettek hozzá. Ilyen legyező alakú saroktornyot ismerünk Quadrataról, Ad Statuasról, Azaumról, Crumerumról, Ulcisia Castraról, Camponából, Intercisából, Altinumról. Az ekkor épített erődöknél ezt a saroktornyot már a fallal együtt építették, mint pl. Visegrádon (Pone Navata). Itt a legyező alakú saroktornyok mellett, az oldalfalakon hét darab patkó alakú oldaltornyot is építettek. Ehhez hasonló, I. Constantinus idejéből való patkó alakú oldaltornyot még Klosterneuburgból, Arrabonából, Castra ad Herculemből és Ulcisia Castraból (Castra Constantia) ismerünk. Aquincumban Diocletianus vagy I. Constantinus korában épült egy kikötőerőd, a korábbi castrumtól DNy-ra.

I. Valentinianus korában elsősorban kiserődök, őrtornyok épültek nagy számban a veszélyesnek tartott pontokon. Új erődök is épültek, mint az esztergomi ill. a tokodi. I. Valentinianus után azonban már nem beszélhetünk szisztematikus erődépítésekről, többnyire a korábbi táborok területének lecsökkentése a jellemző. A limes mentén épült őrtornyok távolsága az egyes szakaszokon jelentős mértékben eltérő, 0.9 és 6 km között változik, ami a terep- és a látási viszonyokkal magyarázható. A III. század végéig terjedő időszak őrtoronyhálózatáról azonban nagyon keveset tudunk. Az I-II. században épült korai őrtornyok a táborokhoz hasonlóan fából épültek és árok vette körül őket. A ma ismert őrtornyok nagy része I. Valentinianus korában épült. Alaprajzuk kör vagy négyzet alakú, és egy vagy két árok vette körül őket.

A tartomány belső területeinek rendjét biztosító beneficiarius-állomások létét feliratok igazolják, egyelőre azonban nem ismerünk olyan épületet, amit biztosan ezekhez lehetne kötni.

Jelentős szerepük volt a bal parti erődítményeknek, amelyek az átkelőhelyeket őrizték. Ezekben az erődítményekben auxiliáris csapatok állomásoztak. A kora-császárkorból a Brigetióval szemben, Iža-Leányváron (Kelamantia) feltárt bal parti tábort ismerjük. Az I-III. századból néhány kisebb, bizonytalan alaprajzú építmény ismert Pozsonyban, Zebegényben, Lussoniummal és Lugioval szemben. A Notitia Dignitatum hat, a Duna túlsó partján való elhelyezkedésre utaló trans- vagy contra előtagú erődöt említ a pannoniai limesen. A bizonyítható késői ellenerődök száma azonban ennél jóval nagyobb. Az aquincumi legiotáborral szemben fekvő, legkésőbb Marcus Aurelius alatt létrehozott erődöt Transaquincummal azonosítja a kutatás, és a Duna-híd bal parti védelmét szolgálta. A Budapest belvárosában feltárt vastag falú késő-római erőd, Contra Aquincumként ismert.

Transaquincum	Contra Aquincum

A Notitia burgusként említ egy Valeria tartományban gyakori, folyópartra épült erődítménytípust, amelyet a kutatás nógrádverőcei típusú erődnek nevez. A kikötő- és rakodóhelyként funkcionáló, három oldalról zárt erődök egy nagy toronyból, két kisebb négyzetes saroktoronyból és a Dunáig lefutó falakból álltak. Több helyen feltárták ezt az erődtípust egymással szemben a Duna jobb és bal partján, így valószínűleg átkelőhelyek voltak, amelyek a Barbaricumba irányuló rendszeres szállítások miatt váltak szükségessé a III. század legvégétől kezdődően. Ezekben a táborokban a IV. század végéig állomásoztak római csapatok.

Coloniae

Pannoniában a városok létét többnyire azok a feliratok bizonyítják, amelyeken a helyiség municipiumként vagy coloniaként szerepel. Az írásos forrásokra – Plinius és Ptolemaios helységnévjegyzékeire – Pannonia esetében nem támaszkodhatunk. Az alapítás ideje ma még több város esetében bizonytalan, kizárólagos biztonsággal csak a város császári jelzőjéből, esetleg a város tribusából, pseudotribusából állapíthatjuk meg.

A Iulius-Claudius dinasztia idején alapított legkorábbi város Pannonia területén két legiotábor, Poetovio és Carnuntum közt nagyjából félúton megalapított Colonia Claudia Savaria, amit a legio XV Apollinaris itáliai származású veteránjainak letelepítésével hoztak létre. Savaria területe Claudius előtt biztosan Noricumhoz tartozott, de egyes kutatók szerint az alapítás idején még maga a város is Noricumban, és nem Pannoniában jött létre. A letelepített veteránok egy része nem maradt Savariában, hanem visszatért régi állomáshelyére, és Carnuntum mellett telepedett le, jobb meggazdagodási lehetőségeket remélve. A Savariában letelepedett civil lakosok között nagy számban találunk észak-itáliaiakat, többek között aquileiai kereskedőcsaládokat, akik a város vezetésében is részt vettek; illetve emonából áttelepült polgárokat.

A Flaviusok municipiumokat – Andautonia, Neviodunum, Scarbantia-, és coloniákat – Sirmium, Siscia – egyaránt alapítottak. A két coloniáról tudjuk, hogy Vespasianus hozta létre őket flottakatonák dedukciójával. Sisciának azonban kétségtelenül volt város-elődje, amit forrásokban Segestiké néven említenek. Scarbantiáról is tudjuk, hogy Tiberius korában már létezett, Plinius oppidum Scarbantia Iulia néven említi. Itt lényeges változás csak a város jogállásában történt, a municipiummá válás az ott lakók életét valószínűleg nem befolyásolta.

A flaviusi coloniák és municipiumok létrehozásának célja a Száván illetve a borostyánúton folyó kereskedelem fellendítése és ellenőrzése volt. A II. század folyamán Duna-limes kiépítésével ezek az utak vesztettek jelentőségükből, és mellettük a későbbiek folyamán már nem alapítottak várost, bár egyes települések (pl. Salla) megkapták a municipium rangot.

Traianus nevéhez köthető Colonia Ulpia Traiana Poetovio megalapítása a legio I és II Adiutrix, esetleg még a IIII Flavia veteránjaiból, többszöri telepítéssel. Poetovio az I. században legiotábor volt, és csak röviddel a colonia dedukciója előtt ürítették ki.

A legtöbb város alapítása az Antoninusok nevéhez fűződik. Municipium Aelium Aquincum, Bassiana, Carnuntum, Cibalae, Halicanum, Mogetiana, Municipium Iasorum (Aquae Balisae), Salla. Az egyetlen Antoninus-kori colonia Mursa, amit Hadrianus alapított. Bizonytalan, hogy a colonia megalapítása veterán-telepítéssel összefüggésbe hozható-e, dedukcióval letelepített veteránokat nem ismerünk a városból. Valószínűleg Mursa volt az utolsó olyan colonia volt, ami új városként jött létre. A későbbiek folyamán a kitüntető colonia rangot a már városi rangú municipiumok kapák meg: Aquincum és Carnuntum 194-ben Septimius Severustól, Bassiana és Cibalae legkésőbb Caracallától kapott colonia rangot.

Municipium aelium Aquincum	Bassiana

A neve alapján (mun. Antoniniana) Caracalla alapította Brigetiót, ennek ellenére azonban lehetséges, hogy már Septimius Severustól megkapta a municipium rangot. Valószínűleg a III. század második felében emelkedett colonia rangra. Vindobonát egy III. századi felirat említi municipiumként. Egyelőre nem bizonyított minden kétséget kizáróan Sopianae és Gorsium municipium rangja. A II. században alapított, ill. municipium és colonia rangra emelt városok elhelyezkedéséből kitűnik, hogy ekkor nőtt meg a Dráva illetve a Duna menti utak jelentősége (ekkor telepítették a négy legiót a Duna vonalára), és a belső területeken is létrejöttek városok. Mindezek ellenére az eddig ismert városok egyenlőtlenül oszlanak el a provincia területén. Eddig még ismeretlen települések a feliratokban szegény területekről várhatók, illetve még azonosításra várnak a feliratokról ismert municipium Faustinianorum, mun. Volg[…] illetve mun. Spodent[…].

Úthálózat, közlekedés

Az utak kiépítése Pannoniában Augustus uralkodása alatt kezdődött, a mai Szlovénia területén. Az első út Aquileiából Sisciába vezetett Nauportuson és Emonán keresztül. A Pannoniába vezető utak másik kiindulópontja Salona volt. Augustus – Tiberius idején épült ki az Emonából észak felé tartó borostyánút, ami a carnuntumi legiotábor összeköttetését biztosította a déli területekkel. Ugyanekkor, a hódítás legkorábbi szakaszában épült meg a Sirmiumot és Emonát összekötő Száva-parti út is. Ezek az utak kezdetben egyszerű földutak voltak, kiépítésükre, kikövezésükre, hidak építésére vagy mérföldkövek állítására csak később, fokozatosan került sor. A limesutat a II. században kezdték kővel burkolni. Az utak szélessége nem volt egységes, 5,5-12 m között ingadozott, felületét sóderral szórták be vagy kőlapokkal burkolták, alapozásuk 70-90 cm mély volt. Útárkot tapasztott rézsűvel Carnuntum és Vindobona között figyeltek meg. Nagyon jó állapotban megmaradt, bazaltkövekkel burkolt útfelszínt ismerünk Savariából ill. Zalalövőből.

Savaria	Aquincum

A pannoniai útállomásokról egyelőre keveset tudunk – pl. a Scarbantia – Carnuntum út közelében Purbachnál tártak fel egy cursus publicust, illetve a Sopianae – Savaria úton, a mai Sümegnél.

Nagyobb hidak maradványait a Száván Emonában és Sirmiumban, a Dráván Poetovioban, a Dunán Aquincumban sikerült feltárni. Az aquincumi legiotábort híd kötötte össze a Duna túlpartján épült ellenerőddel (Transaquincum).

Az első mérföldkövet Nerva, a másodikat Traianus állította a borostyánúton, Savaria környékén. A mérföldkövek állítása igazából Antoninus Pius uralkodásának elején, 139-143 között kezdődött a limesúton Vindobona – Carnuntum – Brigetio között, a Vindobona – Scarbantia illetve az Emona – Neviodunum – Siscia közötti úton. Feltűnő, hogy a mérföldkövek később is hiányoznak a belső, diagonális utaknál, kivéve az Aquincumot és Brigetiót összekötő utat, és nagyon ritkák a borostyánúton és a Dráva mentén. A Severusok korától kezdve a leggyakrabban a limesúton fordulnak elő. A mérföldeket vagy a legiotáboroktól (a Vindobona, a Carnunto, a Brigetione, ab Aquinco) vagy a városoktól számolták. A két irányból induló számlálások a territoriumok határánál találkoztak. Ez a mérföldszámítás főleg a provincia déli és DNy-i részén, illetve a borostyánút mentén mutatható ki. A mérföldkövek állításának okáról – okairól megoszlik a kutatók véleménye. Egyesek szerint valóban útépítésre, útjavításokra vonatkoznak, míg mások szerint állításuknak kizárólag propagandisztikus oka volt. Ezt az ellentmondást feloldani látszik az a vélemény, amely szerint az évenkénti útjavításokat csak akkor jelölték mérföldkővel, ha azt propagandisztikus célra is fel tudták használni. Az utak vonalára vonatkozóan a legfontosabb forrásaink az Itinerarium Antoniniana és a Tabula Peutingeria. Az Ititn. Ant. 16 pannoniai út állomásait adja meg, a Tab. Peut. a limesutat, a borostyánutat, a Dráva és a Száva menti utakat és a Mursa-Cibalae közötti utat tünteti fel. Az Itin Ant. alapján a III-IV. században a legjelentősebbek a Keletről Itáliába és Nyugat felé vezető utak. Ebben az időszakban a fénykorát az I-II. században élő borostyánút jelentősége már kisebb.

A borostyáút Poetoviótól Savariáig tartó útszakasza Salla után ágazott el először, majd Scarbantiától az út kétfelé ágazott: Carnuntumon keresztül a Keleti-tengerig vezetett, illetve Vindobona elé, ahonnan a limesútban folytatódott. A Carnuntum – Vindobona – Scarbantia háromszögben több helyi jelentőségű út ismert

A Dráva-menti utat a III-IV. századi források kiemelt helyen említik, hiszen ezen az úton bonyolódott az Itália és a Kelet-Balkán közötti forgalom, és a hadműveleteknél is kiemelkedő jelentősége volt. Az út a borostyánútból ágazott le Poetovio után és a Dráva déli partján futott Mursáig. Innen dél felé fordulva, már nem a folyó mentén ment Cibalaeig, majd tovább DK-i irányban Sirmiumig, ahol keresztezte a Száva-menti utat. Sirmiumtól a provincia határáig Bassianan keresztül vezetett, majd kettéválva két út vezetett Singidunumig.

A Száva menti út kiindulópontja Emona, bár az út Neviodunumig illetve Sisciáig nem a folyóparton, hanem attól messze délebbre vezetett. Siscia a Száva-menti úton elsődleges fontosságú kereskedelmi és közlekedési csomópont volt. Egy észak felé vezető út Poetovióval, azon keresztül pedig a borostyánúttal teremtett kapcsolatot. Kelet felé két út indult Sisciából: az egyik a Száva déli partján futott Servitiumon keresztül Sirmiumig, ahol egyesült a Dráva parti úttal. Servitiumnál leágazott egy út, ami Dalmatián keresztül Salonával teremtett összeköttetést. A Kelet felé induló másik út a két folyó közti területet szelte át Ny-K irányban és Aquae Balisaen keresztül Mursába, illetve Cibalaebe tartott. A Száva-menti út az Itin. Ant.-ben csak helyi jelentőségű útként szerepel. A limestáborokat összekötő nagy, Duna-menti út mind az Itin. Ant.-ben, mind a Tab. Peut.-ban szerepel, vonala a két forrásban csak néhány szakaszon tér el. Szakaszait részben feltárások, részben a légi fényképezés segítségével ismerjük, innen tudjuk, hogy vonala többször is módosult (pl. Intercisa térségében 260 után). Katonai szerepéből adódóan útállomások mellett egymástól szabályos távolságra őrtornyok is álltak az út két oldalán. A Tab. Peut. egy Aquincum és Brigetio között vezető diagonális úttal levágja a Duna mentén, a Duna-kanyar felé menő utat. Gerulata és Carnuntum között a limesút szintén levágta a pozsonyi Duna-kanyart. A limesút pannoniai szakasza nyugaton Vindobonán keresztül Klosterneuburgig, délen Singidunumig tartott. A Dráva és a Duna között futó átlós utak kiindulópontja Savaria, Arrabona, Brigetio, Aquincum, Antianae, Mursa és Sopianae voltak. Poetovio és Aquincum közt egy, a Balaton déli oldalán futó út teremtett összeköttetést. Elképzelhető, hogy a Balaton északi partján is vezetett egy út, ami Veszprém környékén torkolt a Savaria – Aquincum útba. Savariából Aquincumon kívül Arrabona felé is vezetett út.

Fontos forgalmi csomópont volt Sopianae (Valeria tartomány közigazgatási székhelye), amin keresztül az Itin. Ant. szerint két nagy birodalmi felvonulási út is keresztülvezetett. Mindkét út – ekkor még azonos nyomvonalon – a limesútról Antianánál ágazott le, és Sopianaeban vált ketté. Az Itin. Ant. a IV. századi két nagy, császári rezidenciát összekötő, Sirmiumból Treviri felé tartó utat a Sopianae – Savaria vonalon vezeti keresztül, Carnuntum felé pedig a Sopianae – Arrabona vonalon, ami Arrabona után a limesúton folytatódott. Ezeken kívül említ még egy Sopianae – Brigetio, illetve egy Sopianae – Aquincum utat is. E két út valahol a Velencei-út környékén összetalálkozott, majd újból kettéválva vezetett tovább.

A szomszédos provinciákkal a fent említett nagy forgalmú utakon kívül kisebb utak is összekötötték Pannoniát. Dalmatia felé Sisciából vezetett egy út Senián keresztül Aquileiáig, illetve a már említett Sirmiumból induló és Servitiumon keresztül haladó út Salonába. Noricum felé feltételezhető, hogy a Dráva völgyében vezetett egy út.

A barbár területek felé Carnuntumból és Aquincumból indultak a legfontosabb kereskedelmi utak. A borostyánút Carnuntumnál ment át a Dunán, és a Morva jobb partján, markomann területen futott tovább észak felé. Carnuntumból a Morva bal partján is vezetett út a kvádok lakta területen keresztül. Kvád területre Pannoniából csaknem minden folyó völgyében vezetett út: Brigetióval szemben Celamantiából a Nyitra völgyében, Solvával szemben a Garam mentén, Verőcétől az Ipoly völgyében. A szarmata területre Aquincummal szemben, a Duna bal partján Transaquincumból illetve Contra Aquincum erődjétől vezetett az út. Ez utóbbi a Szolnok – Debrecen útvonalon a daciai Porolissumba vezetett, ahol vámállomás működött. Intercisából is ment egy út a szarmata földön keresztül Bologna irányába. A Lugióból induló, és Szegeden át Miciába tartó út szintén Daciával kötötte össze a tartomány déli részét. Aquincumból is indult egy út, ami Szeged környékén keresztül szintén a daciai Miciába vezetett, ahol határ- és vámállomás működött. Szeged környéke fontos kereskedelmi központ volt, ami nemcsak Daciával, hanem a jazigokkal is kapcsolatot tartott. A kutatás régóta ezen a területen keresi a Ptolemaios által említett Parthiscumot.

A szárazföldi utak mellett igen jelentős szerepe volt Pannoniában a vízi utaknak is. A legjelentősebb forgalom a Száván, a Dráván és a Dunán folyt. A Száva jó hajózási lehetőségeiről már az archaikus kori görögök is tudtak, szerepel az Argo történeteiben. A dél-pannoniai közlekedésről szólva Strabón ír a Száván, a Kulpán és a Dráván folyó hajózásról. Az élénk szávai forgalomról tanúskodik a folyóistenek kiemelt tisztelete, illetve egy Emonában működő collegium naviculariorum. A Száván hajóflotta (classis Pannonica) is állomásozott a korai időkben. A Duna, mint vízi út a Kr. u. I. század közepe után, a folyópart katonai megszállását követően vált jelentőssé. A part menti települések megépülése után a birodalom nyugati provinciáiból a Duna vizén érkeztek az importáruk Pannoniába. Kereskedelmi kikötőket Carnuntumban és Vindobonában tártak fel.

A közlekedési eszközökre vonatkozóan annyit tudunk, hogy a kocsi használata az őslakosság körében már a római foglalás előtti időben elterjedt volt. Erre utalnak az I. század végi – II. századi kocsitemetkezések, illetve a római módra, de saját túlvilág- elképzeléseiket ábrázoló sírköveik, amelyeken a halott kocsival utazik a túlvilágra. A kocsi elé általában lovat fogtak, de ismerünk ökör- és öszvérábrázolást is. A foglalás után Pannoniában is megszervezték a császári postaszolgálatot. Egy II. századi forrás veredarii Pannonicit említ, ami lovaspostai szolgálatra utal.

A classis Pannonica hajóiról feliratok és egy sírkőábrázolás alapján tudjuk, hogy hárompárevezősök (triremes) voltak.

ELU

Bibliográfia:

Alföldy 1960 = Alföldy G., Pannoniciani augures. Antik Tanulmányok 7 (1960).

Bodó 2003 = Bodó S. (Hrsg.), Forschungen in Aqincum 1969-2002. Aquincum Nostrum II.2. 2003. Budapest 2003.

Aquincum 1995 = Istenek, katonák, polgárok Aquincumban. Kiállítás az Aquincumi Múzeum megnyitásának 100. évfordulója alkalmából Budapest 1995.

Kovács 1999 = Kovács P., Civitas Eraviscorum. Antaeus 24(1999) 278-295.

Mócsy 1962 = Mócsy A., Pannonia. In: PWRE IX. Stuttgart 1962, 515-776.

Mócsy 1974 = Mócsy A., Pannonia and Upper Moesia. A History of the Middle Danube Provinces of the Roman Empire. London – Boston 1974.

Mócsy 1975a = Mócsy A., Pannonia a korai császárság idején. Budapest 1975.

Mócsy 1975b = Mócsy A., Pannonia a késői császárkorban. Budapest 1975.

Mócsy-Fitz 1990 = Mócsy A./ Fitz J. (szerk.), Pannonia régészeti kézikönyve. Budapest 1990.

Aquincum 2000 = Ókeresztény emlékek Aquincumban. A BTM Aquincumi Múzeumának kamara kiállítása a Millenium alklamából. Budapest 2000.

Póczy 1999 = Póczy K., Iuppiter Optimus Maximus Teutanus Aquincumban. In: Gaál A. (szerk.), Pannoniai kutatások. A Soproni Sándor Emlékkonferencia előadásai (Bölcske, 1998. október 7.). Szekszárd 1999, 201-223.

RCP 1998 = Religions and Cults in Pannonia. A Szent István Király Múzeum Közleményei. Ser. A. No. 33. Székesfehérvár 1998.

Soproni 1990 = Soproni S., Előzetes jelentés a bölcskei késő római ellenerőd kutatásáról. Communicationes Archaeologicae Hungariae 1990, 133-140.

Zsidi 2002 = Zsidi P., Aquincum polgárvárosa. Budapest 2002.

Zsidi 2003 = Zsidi P./ Magyar M., Fürdőépület az aquincumi polgárváros déli városfalán kívül. Aquincumi Füzetek 9 (2003) 69-85.